Tárt ajtók

A könyvtári társasjátékos klub lehetséges megszűnésének híre azonnal kiváltotta bennünk a megoldás keresésének műveletét. Pár körön keresztül tapogatózások és egyeztetések folytak a könyvtár vezetőjével és rajta keresztül feletteseivel, majd elkezdtünk keresni olyan intézményt, amely a korábbi feltételekhez hasonlókkal befogadja klubunkat, együttműködik az egyesülettel az elkövetkezendő időben, lehetőleg hosszú távra tervezve.

Társasjátékos fórumunk és klubéletünk egyik tagjának köszönhetően született végül is megoldás, mert korábbi kapcsolatára alapozva ő ajánlotta azt a helyszínt, amely a megkeresés után tárt ajtókkal vár bennünket.

Ez pedig a Bálint Közösségi Ház.

Májustól indul itt a Mate társasjátékos klubja hasonló feltételekkel, mint a könyvtárban: hónap első szombatjait célozzuk meg, a nyitva tartás követi az eddigieket, és szintén ingyenes lesz a részvétel. Az első alkalommal május elseje miatt egy héttel toljuk az időpontot, a többi időpont fixálására pedig még egykörös egyeztetés folyamán kerül sor.

Lássuk akkor a legfontosabb tudnivalókat az első alkalomról:
Cím: Bp, VI. Révay u. 16.
Dátum: 2010. május 8.
Nyitva: 10h-20h
Belépődíj nincs.

Ezen alkalomból Bálint nevű játékostársaim a Ki nevet a végén partikban megkapják tőlem a kezdés jogát, amennyiben felmutatnak öt fajta Gra Roku díjas társasjátékot. :o)

Ezt már olvastad? : Interjú a JEM magazin főszerkesztőjével
(2013.06.28.)

Egy hozzászólás “Tárt ajtók” bejegyzésre

Itt lehet hozzászólni !