Vulkán a lakásunkban

VezúvKénszag terjeng a vendégszobánk bejáratánál, tüzes forróság árad odabentről, valamint hamu és éles kristályok akadályozzák a légiforgalmat a környező helyiségekben.

A múlt héten játszottunk otthon egy Maorit, két nappal később Tikaloztam a kölökökkel, vasárnap pedig a Taluvával próbáltam csábítgatni őket. Ekkor tűnt fel, hogy tervezetlenül, de csak olyan játékot vettem elő, amiben szerepet kapnak vulkánok. Kíváncsiságtól vezérelve feljegyeztem magamnak, hogy majd később fussam át, mely általunk birtokolt/ismert játékokban van kisebb-nagyobb szerepe a láva e földfelszíni kapuinak.

Lássunk hát lényegében csak felsorolásszerűen 13+1 játékot, a fenti hárommal kezdve (klikkelhető képekkel):

Maori

Maori

1. Maori: két darab tűzhányós szigetet ábrázoló lapka nehezíti a többi lapkához való hozzájutást. Csekély számuk ellenére jelentős a hatásuk: felértékelnek más erőforrásokat, és taktikusabb igényt támasztanak a hajókázás során.

Tikal

Tikal

2. Tikal: három tűzhányós hexa lapka indítja az értékelő köröket, s emellett a lapka felhúzója gonoszkodhat az elhelyezésével valamelyik ellenfél közelében. (Akár lehetne a játékban egy negyedik lapka is H betűvel a hátulján.)

Taluva

Taluva

3. Taluva: az érdekes alakú lapkák (3 hex/hatszög összeforrva) mindegyikén van egy vulkán, ami lényeges a játék 3D-s jellege szempontjából, s befolyásolja a lapok elhelyezhetőségét.

Der Untergang von Pompeji

Der Untergang von Pompeji

4. Der Untergang von Pompeji: Akár a lista élén is állhatna, mivel a téma Pompeji Vezúv általi megsemmisítése. Először meg kell próbálni minél több saját lakost költöztetni a városba, majd a Vezúv kitörése után közülük minél többet meg kell menteni onnan, miközben a lávafolyamot a játékosok irányítják: ellenfeleid természetesen a te polgáraid felé.

Mesopotamia

Mesopotamia

5. Mesopotamia: a véletlenszerűen előkerülő vulkánlapokra a törzsek tagjai nem léphetnek rá, így akadályképzésre kiválóak.

Hunters and Gatherers

Hunters and Gatherers

6. Carcassonne, Hunters and Gatherers: a kezdőlapka díszítőeleme, a játékban szerepe nincs. Be kell vallanom, én nem is emlékeztem rá, lányom segítsége kellett, hogy itt megjelenjen.

The Princess & the Dragon

The Princess & the Dragon

7. Carcassonne: The Princess & the Dragon: a vulkános lapok segítségével a sárkány pozicionálható a térképen. Egy ilyen lapra, annak elhelyezésekor, azonnal rákerül, s majd innen kóricál kénes lehelettel.

Utazás a Föld középpontja felé

Utazás a Föld középpontja felé

8. Utazás a Föld középpontja felé: Verne regénye alapján vulkáni kürtőben indul a játék, s ott is fejeződik be. Na jó, nem benne. Kijutnak a szereplők.

Valley of the Mammoths

Valley of the Mammoths

9. Valley of the Mammoths: Egy újabb vallomás: a polcon van, de nem játszottam még vele. Ahogy olvasom, a vulkán lapkára lépő játékosnak lehetősége van tüzet szerezni, ami jó a túléléshez, s kell a győzelemhez. (Én a mamuthúst is inkább enném sütve.)

Lost Cities

Lost Cities

10. Lost Cities: az öt expedíció egyike (red) vulkanikus környezetbe vezet. De ennek nincs a játékot befolyásoló jelentősége. Akár a kertünk végéből a hév-megállóba való kijutásról is szólhatna.

Genesis

Genesis

11. Genesis: a tábla tűzhányós mezőire tilos telepedni, így azok kisebb részekre szabdalják a teljes játékteret, nehezebb összefüggő lapkahalmazt kiépíteni.

Dragonland

Dragonland

12. Dragonland: a bábuk mozgásának állomásai vulkánok, pontosabban vulkáni kráterek. Itt fészkelnek azok a sárkányok, melyek tojásait és elrejtett kincseit a játékosok igyekeznek összegyűjteni.

Atlas & Zeus

Atlas & Zeus

13. Atlas & Zeus: vulkánkitörés akcióval egy vulkáni szigetet a játékos megsemmisíthet, s az ott levő népek ezt követően fejvesztve menekülnek. Már ha van hova, ha van hely a szomszédos szigeteken.

Dixit 2

Dixit 2

+1. Dixit 2: az egyik kép vulkáni szigetet ábrázol, ami írásjeleket lövell ki magából. A kedvetekért elmentem néhányért: $?%=:o)

Leszűrhetünk-e valamit a fentiekből?

Talán leszögezhetjük, hogy nem csak bazaltot, meglehetőst ritka fémeket és ásványokat, tufát, globális lehűlést, hanem szórakozást és taktikai mérlegelési lehetőséget is kapunk a tűzhányóktól.

Már amennyiben megfelelő játékot választunk.

Ezt már olvastad? : Interjú a JEM magazin főszerkesztőjével
(2013.06.28.)

Itt lehet hozzászólni !