Friedrich társasjáték

Wargame-ekről röviden sorozat – 3. rész

Ebben a cikkemben egy olyan játékot szeretnék bemutatni, amely véleményem szerint méltán megérdemli a „zseniális” jelzőt. És ez nem is csoda, hiszen a tervezője, Richard Sivél szerint „a Friedrich fejlesztése kétszer annyi időt vett igénybe, mint az általa megjelenített háború” – nem, szerencsére nem a százéves háborúról van szó, hanem a hétévesről (1756-63), de talán ez is jól jelzi a belefektetett munka mennyiségét. Ezáltal sikerült egy 7 oldalas szabálykönyvvel, néhány bábuval és francia kártyákkal reprodukálnia egy meglehetősen összetett, rengeteg stratégiai lehetőséget magában rejtő helyzetet.

Friedrich

Friedrich

A Friedrichnek ugyanis volt mersze kiválasztani egy olyan történelmi korszakot és háborút, amely nem tartozik a divatosabb vagy ismertebb témák közé. Pedig ha jobban megnézzük, kiderül, hogy a hétéves háború egy szokatlan és éppen ezért érdekes szituációt jelentett: Poroszország gyakorlatilag egyedül küzdött három másik nagyhatalom (Franciaország, Ausztria és Oroszország) ellen – és győzött. Győzött, mégpedig nem azért, mert erősebb volt mindegyiküknél, hanem mert az erejét okosan beosztva, mindig a megfelelő helyen csapott le, és szívósan kitartott addig, amíg kimerült ellenfelei fel nem adták a harcot. A végén pedig még a szerencse is melléje pártolt: meghalt az orosz cárnő, és az utódja, aki nagy tisztelője volt Frigyesnek, azonnal békét kötött vele.

Ennek megfelelően a Friedrichet alapvetően négy játékos játssza, mégpedig „hárman egy ellen” felállásban. A három szövetséges egymást nem támadhatja, ugyanakkor mivel csak egy játékos győzhet, nem áll érdekükben egymás segítése sem. A franciákon kívül a többi játékosnak két-két népe van: egy nagyhatalom (ld. fent) és egy vele szövetséges, kisebb ország (a poroszoknak Hannover, az oroszoknak Svédország, az osztrákoknak a Német-római Birodalom).

A játék térképe

A játék térképe

Maga a játék a XVIII. század közepének Európáját ábrázoló térképen zajlik, amelyen több száz helység van bejelölve, ezeket utak kötik össze. A térkép részletessége miatt ne aggódjunk: nem kell minden falut elfoglalnunk rajta, gyakorlatilag csak arra szolgál, hogy irányítsa az egységeink mozgását. Minden szövetséges, azaz támadó játékosnak ki van jelölve kb. 10 helység (ún. célvárosok), amelyet elfoglalva megnyerhetik a játékot, a porosz játékosnak pedig éppen ezt kell megakadályoznia. A városok kusza, szabálytalan elrendezése éppen a játék érdekességét növeli, hiszen, mint az alábbiakból kiderül, a győzelem egyik kulcsa itt éppen a megfelelő pozíció megtalálása.

Seregeinket a Friedrichben a tábornokok jelképezik. Minden játékosnak van bizonyos számú belőlük, ezeket kis fahengerek mutatják a térképen. Bár mindegyiknek van neve, egyéb különbség nincs közöttük (tehát a Nagy Frigyes-bábu semmivel sem jobb pl. a Szaltikov nevű orosz bábunál). Az egyetlen dolog, ami számít, hogy hány ezredet irányítanak, ezt az adatot – kissé ortodox módon – egy papírlapon, ceruzával kell vezetnünk, hogy a többi játékos ne láthassa. Minden tábornok 1-8 ezredet vezethet, ám a pontos szám csak a csata elején derül ki az ellenfél számára. Nagyobb seregeket is létrehozhatunk, ha bábuinkat egymásra helyezzük (de legfeljebb hármat). Ezenkívül minden játékosnak van egy vagy két kis kockája, amelyek a seregek után vonuló utánpótlást (élelmiszert, lőszert stb. szállító szekereket) jelzik.

Sok-sok sereg. A pontos létszámot azonban csak a tulajdonosuk ismeri.

Sok-sok sereg. A pontos létszámot azonban csak a tulajdonos ismeri.

Az egységeink mozgatására vonatkozó szabályok kellemesen egyszerűek. Ha ránk kerül a sor, minden tábornokunkkal hármat, az utánpótlásokkal kettőt léphetünk; ha főúton mozognak (ezeket a térkép vastag vonallal jelöli), eggyel többet. Ha útközben áthaladnak egy olyan helyen, amely számunkra célváros, elfoglaljuk azt, hacsak – és itt következik a Friedrich egyik meglepő húzása – nincs a közelében, azaz max. 3 helységre tőle egy védekező (porosz) tábornok. Utóbbi esetben kénytelenek vagyunk először eltávolítani, vagyis megfutamítani a célpontot védelmező ellenséget. Mozgás közben figyelnünk kell arra is, nehogy bármely, idegen területen tartózkodó seregünk 6 városnál messzebbre eltávolodjon az utánpótlásától. Az utánpótlás nélkül maradt tábornokokat fejjel lefelé fordítjuk, és ha a következő körben sem sikerül helyreállítani az utánpótlási vonalat, a teljes sereg megsemmisül.

Ilyet se nagyon látni wargame-ben: a játékszabályok összefoglalhatók egyetlen kártyán

Ilyet se nagyon látni wargame-ben: a játékszabályok összefoglalhatók egyetlen kártyán

Amennyiben a lépésünk végén valamely tábornokunk ellenség mellett áll, csatára kerül a sor. A csaták lebonyolítására a Friedrich egy teljesen újszerű megoldást használ, amely első pillantásra olyan egyszerű, mintha nem is wargame-ről lenne szó. Mielőtt azonban ezt részleteznénk, kanyarodjunk vissza a térképhez. A figyelmes szemlélőnek feltűnhet (akár a cikk elején szereplő képen is), hogy a térképet nagy négyzethálós rácsok osztják részekre, és minden ilyen rész közepén egy, a francia kártyából ismerős szimbólum (káró, pikk, kőr vagy treff) szerepel. A játékosok minden kör elején felhúznak bizonyos számú kártyát, ezeket a játék taktikakártyáknak hívja. A taktikakártyákon (egy korabeli hadvezért vagy katonákat ábrázoló képen kívül) egy szimbólum és egy szám szerepel: minden jelből van egy-egy sorozat 2 és 13 között. Ezeket a kártyákat a játékosok gyűjtögethetik, hogy kör végén újabb katonákat vegyenek belőlük (egy ezred ára 6 pont), vagy a megfelelő pillanatban csatában vessék be őket.

Lássuk tehát a csatát! A két szembenálló sereg játékosai közlik egymással, melyiküknek hány ezrede van. Akinek kevesebb, annak ki kell játszania egy taktikakártyát, méghozzá olyan jelűt, amilyen szimbólumon a serege áll. A kártyán lévő számot hozzáadjuk az ezredei számához. Ezt addig kell csinálnia, amíg nagyobb ereje nem lesz az ellenfélnél, ekkor a kártyakijátszás joga átkerül a másik játékoshoz. Ha a csata során bármikor a gyengébb játékos nem tud vagy nem akar elegendő kártyát kijátszani, elveszítette a csatát. A legyőzött sereg annyi ezredet veszít, amennyi a végső erejük közötti különbség volt, és ugyanennyi várost vissza kell vonulnia (így esetleg már nem tudja tovább védelmezni a saját városait) – ha nem tud ennyit visszavonulni, megsemmisül. A sikeres csata előfeltétele a jó manőverezés: mindig figyelnünk kell arra, hogy lehetőleg ott bocsátkozzunk csatába, amilyen jelből sok kártyánk van.

A játékhoz tartozó taktikakártyák

A játékhoz tartozó taktikakártyák

Pofonegyszerű szabályok, amelyek mégis meglepően hitelesen és gazdagon adják vissza a XVIII. századi, mai szemmel nézve kissé nehézkes hadviselés jellegzetességeit. A háború a Friedrichben inkább egyfajta tánchoz hasonlít: a tábornokok óvatosan keringenek egymás körül, nehogy elszakadjanak a létfontosságú utánpótlástól, és közben keresik a legjobb helyet egy döntő ütközethez. Időnként egy sereg úgy dönt, hogy megkockáztatja a csatát: a támadók azért, hogy közelebb kerülhessenek a győzelemhez, a poroszok azért, hogy távolabb űzzenek egy-egy ellenséget a drága célvárosoktól. A csatákban döntenünk kell, hogy mennyit kockáztatunk: folytatjuk-e a harcot, ha már csak egy megfelelő kártyánk van, vagy pedig visszavonulunk, amíg még nem túl nagyok a veszteségeink?

A játék 6. köre után ketyegni kezd a Végzet Órája: ezután minden körben fel kell csapnunk egyet a 18 végzetkártya közül. A végzetkártyák zömén jópofa, kisebb eseményeket találunk, amelyek inkább csak színesítik a játékot. Például az egyik francia tábornokot elcsábítja egy hölgy, ezért a következő körben csak kettőt léphet, vagy Händel, a híres zeneszerző temetése miatt a szülővárosa, Halle körül a következő körben nem lehet csatázni, vagy magyar huszárok kifosztanak egy porosz utánpótlás-bázist, ezért az egyik porosz tábornok a következő körben nem kap utánpótlást.

Hat végzetkártyán azonban sorsfordító események vannak – s ezzel elérkeztünk ahhoz a szabályhoz, amely nekem a legkevésbé tetszik a játékban. E végzetkártyák ugyanis kiejtenek bizonyos népeket a háborúból: az oroszoknak egy, a franciáknak két kártya kell, hogy elveszítsék a játékot (az osztrákokat nem lehet így kiejteni). Ha az oroszok és a franciák is kiestek, a játék porosz győzelemmel ér véget. Mondanom sem kell, milyen bosszantó, ha már majdnem megnyertük a játékot, és egy kártya miatt hirtelen kiesünk. Sivél úr javára legyen mondva, ennek ő is tudatában volt, és a szabályfüzet végén meg is indokolja, miért vezette be ezt a szabályt. Mégis, ez kiszámíthatatlanná teszi a játék hosszúságát (a fentiek alapján a 9. és a 24. kör között bárhol véget érhet), ráadásul fölöslegesen frusztrálja azokat a játékosokat, akik egyébként a könnyű szabályok miatt kedvelnék a játékot.

Enyhíthetjük a Végzet Órájának drasztikusságát, ha csak hárman játsszuk a játékot, és a franciákat meg az oroszokat ugyanannak a játékosnak adjuk. Ezt részemről melegen ajánlom, mert megoldja a játék másik apró hibáját is: azt, hogy a franciák számára, kevés egységük lévén, néha kissé unalmas kivárni, amíg a többiek lépnek. Három játékossal a Friedrich szerintem kifejezetten alkalmas rá, hogy megkedveltesse a wargame-műfajt olyan játékosokkal, akik azelőtt nemigen foglalkoztak ilyesmivel.

Maria

Maria

Végezetül meg kell említenem, hogy a játéknak van egy folytatása, Maria néven (igen, Mária Teréziáról van szó). Ez a hétéves háborút megelőző osztrák örökösödési háborút (1742-48) dolgozza fel, és gyakorlatilag mindent megtartott a Friedrichből, ami jó volt benne, s mindent kidobott, ami nem, köztük a végzetkártyákat is. A Mariában én nemigen találtam kivetnivalót, hacsak azt nem, hogy kicsit bonyolultabb az elődjénél – mindenkinek javaslom, próbálja ki! És nem csak azért, mert vannak benne huszárok és az egyik tábornokot Batthyánynak hívják…

Kapcsolódó anyagok:
Ezt már olvastad? : Ilyen volt a Társasjáték-Fejlesztők Napja 6...
(2014.05.22.)

3 hozzászólás “Friedrich társasjáték” bejegyzésre

  • raud szerint:

    A papír lehet, hogy tényleg ortodox egy kicsit. Ettől függetlenül nagyon ígéretesnek tűnik a játék, szívesen kipróbálnám :)
    A Mariában egyébként hogy megy a hadvezérekhez tartozó egységek vezetése?

  • Valgab szerint:

    Ugyanígy. :) Ez a papíros megoldás nem zavaró, csak sztem manapság kicsit régiesnek hat. Plusz bizonyos időközönként fénymásolni kell új hadsereglapokat. :)

  • Simulacrum szerint:

    Nekem az volt furcsa, hogy a harcokban az adott sereg mérete vajmi keveset számít, sokkal inkább a kártyák, ami pedig ugye nagy szerencsefaktor, hogy miből mennyije van egy adott játékosnak. Én mindenképp nagyobb szerepet tulajdonítanék valahogy a seregek közötti nagyságoknak, mert így az az érdekesség is elveszik, hogy mindenki titkosan választja ki melyik serege milyen létszámmal szerepeljen.

Itt lehet hozzászólni !