Mensa Társasjáték Fesztivál és Verseny 2011

Mensa

Idén harmadik alkalommal teszik mérlegre a társasjátékokat a Mensa HungarIQa tagjai, ám először egészül ki a gyártók és játékok versenye egy nyílt társasjáték-fesztivállal, melynek célja a játékok minél szélesebb körű népszerűsítése.

A Mensa HungarIQa Egyesület tagjai ugyan elsősorban kiemelkedő intelligenciájukról ismertek, de a tagok nem lexikonok fölött gubbasztó elvont tudósfigurák. Közös jellemzőjük, hogy nagyon szeretnek játszani, bárhol és bármikor képesek rákezdeni, aztán órákon át abba sem hagyják. A játék iránti szeretet hozta három évvel ezelőtt az ötletet, hogy meghatározott szempontok alapján értékeljék a társasjátékokat. A díj nem kisebb elismerés volt, mint az adott játékra kerülő címke: A Mensa Társasjátékverseny győztese.

Az első két év zárt megmérettetése után az egyesület tagjai a nagyközönségnek is szeretnék bemutatni az új szezon slágerjátékait, ezért a versenyt a Társasjáték Fesztivállal egészítették ki, hogy minél többen megismerjék és megszeressék a szabadidő efféle eltöltését. A legfontosabb továbbra is a társasjátékok versenye, amelyben a játékkészítő cégek igyekeznek az ötlettel, a játékélménnyel és a kivitelezéssel meggyőzni a tesztelőket, hogy idén az ő játékuk kapja meg a Mensa ajánlását.

Az értékelést a legmagasabb intelligenciájúak klubjának tagjai végzik, ám játszani nemcsak nekik lesz lehetőségük: bár a pontozásból a széles közönség kimarad, számos játékot – régebbieket és újakat vegyesen – kipróbálhatnak. A játékok között minden korosztály talál kedvére valót, a legegyszerűbbet már 4–7 éves korig javasolják, felső korhatár viszont sehol sem lesz! Három kategóriában 22 logikai, családi és stratégiai játékot neveztek a versenybe, amelyekkel a zsűri tagjai – egytől egyig mensások – már hónapok óta ismerkednek, így valóban megalapozott döntéssel ítélhetik oda a kategóriagyőzteseknek a díjakat.

Nemcsak a játékok, hanem a játékosok is összemérhetik tudásukat, amihez előzetes regisztrációra van szükség a Magyar Társasjátékos Egyesület honlapján. A versenyek végén a győztesek értékes díjjal távozhatnak.

A legnagyobb programnak a Játéktér ígérkezik, amely a fesztivál teljes ideje alatt fogadja a látogatókat, elsősorban rövid idő alatt megtanulható és végigjátszható játékok bemutatásával. Természetesen több játékmester is a segítségükre lesz: az érdeklődők találkozhatnak Kovács Gáborral is, a tavaly díjat nyert logikai játék fejlesztőjével, sőt a bátrabbak összemérhetik vele ügyességüket és tudásukat.

A több játékot kipróbáló látogatók a két nap során akár többször is sorsoláson vehetnek részt, ahol a nyeremény nem is lehet más, mint egy társasjáték. A kétnapos decemberi Mensa Társasjátékverseny és –fesztiválról bővebb és részletes információt a www.mensa.hu honlapon találhatnak.

Forrás: MTI
Kiadó: Mensa HungarIQa Egyesület

Társasjáték Fesztivál

Ezt már olvastad? : Gazdálkodj okosan!
(2014.05.06.)

Itt lehet hozzászólni !