Árpád gimi, VI. társasjátékverseny
Múlt hét szombaton a hatodik alkalommal megtartott Árpád gimis társasjátékversenyen vettem részt a Matét képviselve. Ha jól emlékszem ez a harmadik (max a negyedik) egymást követő alkalom volt részünkről támogatói és „eszmeterjesztői” szerepkörben, bár ez utóbbira e helyt nem nagyon van szükség.
A két fő szervező, Simon Péter és Csík Zoltán, évek óta tartó lelkes munkája minden alkalommal telt házat eredményez ezen a rendezvényen. Ők működtették korábban tanárokként (egyikük humán másikuk reál szakos) az állandó társasjátékos szakkört.
Jelenleg kettejük közül csak Péter tanít a suliban, de a versenyt ketten szervezik és bonyolítják jelenlegi és korábbi diák közreműködők segítségével.
A mi támogatásunk leginkább abból állt, hogy a rendezvényt meghirdettük, híreszteltük, eredményeiről beszámoltunk, pár játékkal támogattuk a lebonyolítást, valamint további játékokkal szórakoztattuk a megjelent, de a versenyen nem résztvevő látogatókat valamint fordulóikat korábban befejezett játékosokat.
Idén ennél többet is tehettem, mert szinte folyamatos feladatot nyújtott számomra a szabályok ismertetése, valamint a bonyolultabb játékokkal zajló partik támogatása.
A hatodik alkalom is a korábban megszokott oldott és vidám hangulatban telt, ahol a nap végén a résztvevők közös ünnepe volt a nyertesek kihirdetése és a díjak átadása.
Hajrá Péter! Hajrá Zoli! Jöjjön a hetedik!
További infókért látogassatok el a verseny oldalára: Társasjáték Határok Nélkül










