A fesztiválok hónapja – mi ott voltunk

Az elmúlt pár novemberi hétvége húzós volt néhányunk számára.

Először is elhúztunk Pécsre, majd Budapesten húztunk és húzattunk lapkákat és kártyákat paklikból és stócokból több helyszínen.

Kétszer két nap pár szóban, pár képpel…

II. Pécsi Társasjáték kiállítás és vásár

Pénteken (11.16-án) munka után négyen (Peti, Évi, Raud, +én) autóba ültünk, hogy Pécsen a Bendegúz szervezte rendezvényen vegyünk részt, alapvetően a Magyar Társasjátékdíj (MTD) három évének nyerteseit és jelöltjeit népszerűsítendő. (Azért vittünk pár további egyszerű és jól bevált játékot is, mint pl. Quoridor.)

Nagyon jól sikerült két napos programban vehettünk részt, aminek – véleményem szerint – masszív talapzatát egy lelkes és összetartó, a játékvilágban otthonosan mozgó nem is kis létszámú gémer csapat alkotja.

Hajrá Enn! Hajrá Levi! Hajrá többiek!

Pécsi Mamutvadászok
» További képekért kattints ide

Társasjáték Határok Nélkül VII.

Egy héttel később, szombaton kora reggel azért keltem, hogy nyitásra odaérjek Rauddal az Árpád gimibe, a hetedik alkalommal megrendezett társasjáték versenyre. A – Péter és Zoli által szervezett, öt kategóriában zajló – verseny hozta a szokásosan jó színvonalat. Jó tempóban követték egymást a fordulók, közben a lányok szállították a résztvevőknek a szendvicset és az innivalót, s 16h körül már eredményt is lehetett hirdetni.

Az öt kategória első 6-6 helyezettje kapott valamilyen támogatótól érkezett társasjátékot, utalványt, puzzle-t illetve nagy zacskó édességet. Mi is beálltunk a sorba, hogy az általunk adott kérdőívet kitöltő fiatalok közt kisorsoljunk hét játékot.

Hajrá Péter! Hajrá Zoli! Hajrá versenyzők!

Wikinger
» További képekért kattints ide

Virányosi Társasjáték Klub

A gimibe – ebéd táján – benézett hozzánk Blackork, aki útban volt az aznap bemutatkozó Virányosi társasjátékos  klubba, hogy estig irányítsa annak életét. Az első alkalom szolid látogatottsága után reménykedve tervezzük a következőt januárban, amikorra a felderítőként érkezett két csapat hírünket viszi, és sereggel térnek vissza.

Hajrá Virányos! Hajrá klubvezérek!

Társasjáték Fesztivál (KÖKI)

Mindeközben Budapest ellenpólusán – a Kökin – elkezdődött a két napos játékfesztivál, ahol Mensa szervezésben (Mandics Zoli) társasjátékversenyek és játékdíj választás folyt, valamint 10-től este 8-ig 30-40 asztalon társasjátékozásra nyílt a látogatóknak lehetősége. Ez utóbbiban vett részt a Mate is Frankus, Gyime, Frigyes, Keshik, Évi, Ercsi, Raud és jómagam megjelenésével (utóbbiak a gimiből érkezve). Mi itt is a MTD-ra helyeztük a hangsúlyt.

Fentieken kívül sok menzás (köztük az ördöglakatos csapat), és sok más társasjátékos is a segítők közt volt, valamint játékfejlesztők és kiadók képviseltették még magukat. És persze idén is volt neuro és tombola.

Hajrá Emendem!

Samarkand
» További képekért kattints ide

Pár gondolat – búcsúzóul:

A Virányosiban most még nem voltak sokan, kiazúratengerent vittek magukkal, és nagy átéléssel ismerkedtek az új játékokkal.

Pécsen úgy láttam, hogy nagyon sok látogató tájékozottan érkezett, volt gyerek és családi részleg, valamint gémer szekció is, de aki teázva zenét hallgatni jött, az sem csalódott.

Az Árpád szokásosan a jó ideje társasjátékos diákok helyszíne volt.

A KÖKIn a gémerek – akár Agricolában is – egymásnak feszülhettek, de a fesztivál lényege a még nem tájékozott, de kíváncsi, vagy a csak véletlenül arra tévedő, de elcsábuló látogatók megszólítása. S e feladatának erőst meg is felelt.

Ezt már olvastad? : Tél-végi társasjáték csere-bere börze
(2015.11.25.)

Itt lehet hozzászólni !