Online társasjátékok

Aki szeret társasjátékozni, az előbb utóbb elgondolkodik rajta, hogy jó lenne, ha akkor is tudna játszani valamelyik kedvenc játékával, ha épp nincs kéznél játszópajtás. Az ilyen jellegű igényekre kínálnak remek megoldást a különböző online társasjátékos oldalak. Hiszen lényegesen nagyobb esély van rá, hogy mondjuk kedd éjjel 2 és 3 óra között találunk partnereket egy gyors 4 fős Caylus partira több tízezer játékos közül, aki regisztrált az adott oldalra a világ minden tájáról, mint mondjuk a VIII. kerület dél-nyugati részén. És még a nadrágot sem kell felvenni.

A Board Game Arena magyar nyelvre fordítása jól mutatja a közösség erejét. Alapjait kevesebb mint egy hét alatt hozta össze egy lelkes csapat.

“Úgy gondoltam, majd a magam tempójában fordítgatok, és kezdeményeztem a magyar nyelv engedélyezését a fordítási rendszerben”, meséli blogunknak Szunyoghy Zsolt, az ötlet felvetője, amikor erről kérdezzük.
“Őszintén szólva egy kicsit sem reménykedtem, hogy valaha is el fogok vele készülni, de gondoltam ha el sem kezdem, akkor talán még ennél is kisebb esélyem van. Aztán eszembe jutott, hogy feldobom az ötletet az LFG fórumon.”
“Nos, egy hét múlva léptem be újra a BGA-ra, és láttam, hogy megvan 81% fordítás a fő funkciók tekintetében. (80% kell ahhoz, hogy elérhetővé tegyenek egy nyelvet az oldalon.)”

Azóta a fordítók több társasjáték fordításába is belevágtak. Így már magyar nyelven játszható többek közt a Seasons, a Caylus, a Race for the Galaxy vagy a Stone Age is.

Ha Te is szívesen segítenéd a fordítást, lépj be a rendszerbe, és használd a Help us translate Board Game Arena! menüpontot. A fordítás Zsolt elmondása szerint elég egyszerűen működik, és számíthatsz rá, hogy a közösség kijavítja az esetleges fordítási hibákat.

A magyar fordítócsapattal Hungarian translation menüpontban veheted fel a kapcsolatot. Fordítás után a játékot mindenképp érdemes egyszer kipróbálni, mert élőben előjöhet még egy-két hiba.

Link: Board Game Arena

Az egyik ilyen kitűnő oldal az elmúlt hetekben rekord gyorsasággal magyarított Board Game Arena. Ez azok közé a site-ok közé tartozik, amik valós idejű játékra adnak lehetőséget, vagyis úgy tudunk játszani, hogy a játékosok egyszerre ülnek a gépüknél, és nagyjából annyi idő alatt tudnak lejátszani egy meccset, mint egy rendes, fizikai játéknál (igazából rövidebb idő alatt, hiszen a sok kockadobást, fa jelző tologatást és kártya keverést a program sajnos természetesen elvégzi helyettünk).

A Board Game Arena oldalon jelenleg 30 játék játszható, többek között Seasons, Race fo the Galaxy, Puerto Rico, Takenoko, Stone Age, Gosu, Caylus, Troyes, Color Pop, Quarto, Hawaii, Tobago, Dominion. Én eddig 7 féle játékot próbáltam, és kivétel nélkül nagyon jól használható felületet csináltak hozzájuk, az eredeti grafikákat használva.

Hozzátartozik a dologhoz, hogy a játékosok jelentős része elég tapasztalt. Így ugyan a fizikai játékoknál viszonylag jó a győzelmi arányom, a Board Game Arenaban hát finoman szólva is harmatos (25% alatt).

Nem elhanyagolható szempont, hogy az oldal, és minden játék ingyenesen elérhető, és korlátozások nélkül játszható. Persze mindenkit buzdítanék arra, hogy ha használja a site-ot, akkor támogassa a készítőket. Ha klubtagok leszünk (1 évre brutális 20€ a díja), ráadásként ÉLŐ pontunkat is számolja a rendszer minden játékhoz.

Kapcsolódó anyagok:
Online társasjáték oldalak (Linktár)
Ezt már olvastad? : Szigorított a Kickstarter a projektindítási f...
(2012.09.27.)

Egy hozzászólás “Online társasjátékok” bejegyzésre

  • Kóc szerint:

    Sajnálatos, hogy az RftG-ből csak az alapjáték került megvalósításra. Vagy legalábbis amikor használtam az oldalt méág csak az volt.

Itt lehet hozzászólni !