Piszkos Fred – Rejtő nélkül (társasjáték bemutató)

Imádtad Rejtő Jenő regényeit? Szeretnéd egy könnyed családi vagy baráti társasjáték partiban újraélni őket? Szívesen elkísérnéd Fülig Jimmyt, vagy Fred kapitányt néhány kaland erejéig, amelynek te is aktív részese lehetsz? Egyelőre tegyél le róla.

Piszkos Fred, a kapirány

Keserű szájízzel…

fogok neki ennek az elemzésnek, egyfelől azért, mert hazai játékról van szó, és ami hazai, azt kicsit magunkénak érezzük, fáj róla rosszat mondani, másfelől azért, mert ha csak ránézek a dobozra, mindig eszembe jut, mekkora csalódást okozott ez a játék. Talán túl sokat vártam tőle.

Hangulat

Tegyük fel, hogy csinálok egy Gyűrűk Ura játékot. Fogom a Ki nevet a végén?-t, felragasztok a táblára egy Középfölde-térképet, a négy házhoz Frodó, Gandalf, Szauron és Gollam képét. Lesz-e ettől a játéknak Tolkien-hangulata? Szerintem nem. És lehet igazi egy Gyűrűk Ura játék Tolkien-hangulat nélkül? Aligha.

A Piszkos Freddel pont ez a baj. A készítők összedobtak egy pontgyűjtögetős, bábúval körbesétálós játékot, csináltak hozzá kártyákat, majd az egészet feldíszítették Piszkos Fred illusztrációkkal. Ez hangulatteremtéshez igen kevés. Különösen, ha Rejtő-hangulatról van szó, akit elsősorban stílusáért szeretünk. A varázsszó tehát: idézetek.

Figyelem! A fenti videón látható idézetek közül egy sem szerepel a játék lapjain. Sőt, egyáltalán semmilyen Rejtő idézet nem szerepel a játékban! (a játékszabályt leszámítva, de az a játékélményhez vajmi keveset tesz hozzá)

Pedig ennél aligha lett volna szükség többre. Jó, persze lehetett volna karaktereket rakni a játékba, képességeket, történéseket, akciókat átemelni. Pl: “meglepetésében lenyelt egy negyed font bagót, ami a szájában volt, eldob két lapot”, szóval a játékmenetbe beépíteni a regény emlékezetes mozzanatait, de a játék ugye nem ilyen stílusú – sebaj! Akkor legalább néhány színesítő szöveget. Lett volna hova írni, és bőven lett volna miből válogatni.

Ez véleményem szerint a legnagyobb hiányossága ennek a játéknak:

a zéró Rejtő-hangulat.

Pedig biztos vagyok benne, hogy legtöbben éppen ezért a hangulatért veszik meg a játékot, és ezzel kecsegtetnek a reklámok, az ajánlók, még a doboz is, és a játék egyszerűen nem váltja be. Átverve éreztem magam, mikor kipróbáltam.

Na de térjünk is rá a játékra úgy általánosságban: lássuk, milyen a design és a mechanizmus.

Design és mechanizmus

Összességében elmondható “Az alvilági blöff és stratégia” alcímmel futó játékról, hogy nincs benne semmi alvilági, blöffölni sem igen tud benne az ember, és lényegi stratégiák kialakítására és alkalmazására sincs igazán lehetőség. De könnyed szórakozást nyújthat nagyobb társaságoknak, főleg akkor, ha nem gémerekről van szó.

Ha valamiben nagyon dicsérni szeretném a játékot, az a megjelenés lenne… illetve leginkább az illusztrációk.

kártyák és bábuk (A cikkben szereplő képek forrása: BoardGameGeek)

A fabábuk mondjuk szükségszerűek, álljon róluk itt csak ennyi. De a játéktábla szép és szép nagy. A színes fabábuk és fakockák segítségével maximálisan 10 ember játszhat egyszerre. Az illusztrációk minden számozott kártyán különbözők, és mind aprólékosan kidolgozott, stílusos, igényes képek. Némelyiken felfedezhető a három főszereplő Piszkos Fred, Fülig Jimmy és St. Antonio főherceg egy-egy jellemző pillanatban, a többi kártyán random kocsmajelenetek. Természetesen nincs bennük semmi alvilági, a design teljes egészében színes, vidám, de éppen így illeszkedik a játékmenethez. Jó választás volt. Ugyanis a képek eredetileg nem a játékhoz készültek, hanem hosszú évekkel ezelőtt a regény képregény változatához rajzolta őket Korcsmáros Pál.

Tulajdonképpen egy egyszerű játékról beszélünk, ami helyenként indokolatlanul túl van bonyolítva. A szabályok azért tanulhatók, és a második menetre már biztos mindenki otthonosan mozog majd a pályán kis fakockájával.

Le kell szögezni, hogy sikert ebben a társasjátékban nem elsősorban a taktikázás, a nagy odafigyelés, hanem sokszor a jó tippek, és a vakszerencse hozza meg. Ez persze nem minden társaság számára jelent problémát. De annyi biztos, hogy sikere azok körében lesz, akik lazán tudják venni.

A játékban számozott lapokért szállunk síkra, ezekkel azonnal pontokat szerzünk, majd a megszerzett lapokat újra felhasználva még több pontot szerzünk, és a pontok alapján egy kis kockával – ez jelöl minket – lépdelünk előre egy pontozósávon.

Játékmenet

A játékmenetet három fázisra lehet felosztani. Ezek követik egymást, míg a megszerezhető lapok el nem fogynak.

1. fázis: pakolászás

A játéktáblára – négy sarkában négy kocsma, közepén három arckép, szélén pontozósáv – véletlenszerűen felhúzott kártyák kerülnek. Mind a 4 kocsmába 2-2 lap, különböző pontértékkel (1-től 10-ig). Ezekért lehet harcba szállni úgy, hogy bábukat pakolászunk le abba kocsmába, ahonnan kártyát szeretnénk, vagy a játékmezőn található három főszereplő képére. Ez utóbbiakért plusz pontok járnak. Minden játékos 4-6 bábuval indít – játékosok számától függően – és mikor ezek mind a táblára kerültek, az első fázis véget ér.

Itt érkeztünk el egy igen érdekes játékelemhez: az akciókártyákhoz.

Mindenkinek hét ilyen kártyája van, rajtuk a négy kocsma és a három központi figura. Ezeket arra használjuk, hogy kijelöljük vele, adott körben hova tesszük a bábuinkat. Vagyis ahelyett, hogy ránk kerül a sor, és teszünk egy bábut, mindenki egyszerre tesz egy lapot, amin rajta van, hogy hova tesz majd bábút.

küzdelem a helyekért

A dolog praktikus oldala, hogy a játékmenet pörgősebb lesz, és a játékidő is lerövidül, így jobban igazodik a játék profiljához – könnyed, nem pedig egész estés, összetett stratégiai darab.

Viszont így sokkal kevésbé tudunk egymás húzásaira reagálni, a pálya pedig minden bábu letevésénél közel ismeretlennek bizonyul. Igaz, az előző állás alapján valamennyit tudunk kalkulálni, de azzal például, hogy egy kocsmába leteszünk egy bábut, nincs túl nagy befolyásunk a kocsmában lévő bábuk arányára, hiszen lehet, hogy ezzel együtt két másik játékos is tett ugyanoda. Így a szerencse és a tippelgetés komoly területeket hódít el a stratégiától.

Úgy tudom, ezért lett többek között a “blöff játékának” elnevezve, de valódi blöffre nem igazán adódik lehetőség.

2. fázis: kiértékelés

Akinek a legtöbb bábuja van valahol, az nyeri a “kocsmai bunyót”. Ő választhat először lapot az adott kocsmából, a második lap pedig azé, akinek a második legtöbb figurája volt lenn. Ha egyenlően vannak a bábuk, akkor aki hátrébb áll a pontjelzőn, az viszi mindkét lapot. A megszerzett lapok pontértékét (sorszámát) rögtön le is kell lépni a játékpályát körülölelő pontjelzőn.

A játék egyébként végig a lemaradókat istápolja, ami aranyos dolog, de túlzásba van vive, és kifejezetten csökkenti a taktikázási lehetőséget.

Igen, azt hinné az ember, ezzel is jó kalkulálni, de élesben egyszerre túl sok ehhez hasonló kvázi külső hatás tologatja előre a bábukat, ami annyira kiszámíthatatlan tud lenni, hogy inkább szerencsefaktorként említeném, mint olyan tényezőként, amire tudatosan hatással vannak a játékosok.

Van, akinek ez tetszik, van aki kifejezetten ezt szereti benne, engem zavart.

3. fázis: “A nagy balhé”

A játék legkreatívabb része következik, és egyben az, ami alapján az ember valamiféle stratégiát alakítana ki – ha az egyébként nem bizonyulna feleslegesnek.

Itt ugyanis arról van szó, hogy a megszerzett lapokat a játéktér közepén körbe kezdjük el lepakolni sorszámuk szerint oly módon, hogy az egymás után következő számok összefüggő sort alkossanak. Ahány kártya hosszúságú sort hozunk ki – akár egyszerre többet – annyit léphetünk le a pontjelzőn.

Plusz, ha valamelyik főszereplőre is helyeztünk bábut az első fázisban, és van olyan lapunk, amelyen ennek a főszereplőnek az ikonja látható, azt kijátszva újabb pluszpontokat szerzünk.

karakter helyek és kártyák

És itt a lényeg: nem kötelező kijátszani, ezeket a lapokat tartalékolhatjuk, és ez már tényleg lehetőséget ad némi taktikázásra.

A fentebb említett sorok megalkotásakor a soron következő játékos az előtte lerakott lapokhoz illesztheti a sajátját, vagyis hasznot tud húzni a másik játékos által alkotott sorokból. Természetesen az rak le utoljára, aki leghátul állt a sorban, vagyis megint azt jutalmazza a játék, aki gyengébben teljesített.

Összegzés

A Piszkos Fred egy olyan “stratégiai” játék, amiben a játékszabályok ellene mennek a stratégia alkalmazásának. A játék nem azt jutalmazza, aki jól taktikázik, hanem azt, aki hátrébb áll a pontjelzőn. Kiegyenltő mechanizmus? Zseniális csavar? Vagy bosszantó mellényúlás a készítőktől? Attól függ, ki játszik vele.

Az volt az érzésem, hogy a készítők valami nagyon frappáns cselezős játékot akartak össszehozni, aztán maguk is elvesztették a fonalat, majd rámondták, hogy mindegy, jó lesz ez így.

A játékszabályban például egy teljes bekezdés szól a játék céljáról, amiből viszont NEM DERÜL KI, HOGY MI A CÉL, és hogy mikor ér véget a játék. Azt is írhatták volna, hogy: “a játék célja a nyerés”, azzal sem vagyunk előrébb, de legalább lényegretörő.

Persze a tábla körül látható pontjelző sávra nézve nem kell a kapitányéhoz hasonló velő a koponyánkba, hogy rájöjjünk, mire is megy ki a játék.

Pro és kontra

Pro
- szép kivitelezés
- akár 10 fős társaság is játszhat vele
- jó móka tud lenni (ha lazán vesszük)

Kontra
- taktikaellenes játékmechanizmus
- ZÉRÓ Rejtő-hangulat
- semmit sem vált be abból, amivel kecsegtet

Kiknek ajánlom?

Azoknak, akik szeretik a kifejezetten könnyed játékokat, és nem zavarja őket, ha a szerencse esetenként jobban befolyásolja a játékot, mint ők maguk. Könnyed baráti vagy családi összeröffenésekhez, ahol a játék nem a fő attrakció.

Kiknek nem ajánlom?

Azoknak, aki a modern, komolyabban taktikázós társasjátékokakat szeretik, és komolyan veszik a játékot.

Záró gondolat

A Piszkos Fred jó társaságban, ahol nem a játékon van a hangsúly, kellemes szórakozást nyújthat, de ha valaki épp most nyitna a modern társasjátékok felé, semmiképp se ezzel a darabbal tegye!

Ezt már olvastad? : Nemzetközileg díjazott társasjátékok (2013)...
(2013.07.11.)

Egy hozzászólás “Piszkos Fred – Rejtő nélkül (társasjáték bemutató)” bejegyzésre

Itt lehet hozzászólni !