‘kiemelt’ kategória archívum

Tizenegy játéktervező, akit ismerned kellene (1. rész)

Januárban egy igen érdekes cikkbe futottam bele a Boards and Bees! blogot olvasva. A szerző (themtguy) tizenegy olyan társasjáték tervező munkásságát mutatta be, akit szerinte mindenkinek ismernie kellene. Mivel a cikk szerintem igen érdekes témáról szólt, ráadásul láthatóan alapos kutatómunkával készült, úgy döntöttem, lefordítom magyar nyelvre is, és itt a tarsasjatekos.hu blogon is közzéteszem. Terjedelmi […]

Játékos ember fotópályázat – Eredményhirdetés

2012. decemberében egy fotópályázatot írunk ki „Játékos ember” címmel és számos követelménnyel. A pályázatra olyan fotók beküldését vártuk, melyeken egy társasjáték egy játékossal együtt jelenik meg. A beküldési határidő 2013. február 10. volt, ezalatt 120 érvényes fotó érkezett a pályázatra. A zsűri (Hűse Ferenc, Kota Csaba, Szabó Jenő) hatalmas örömmel konstatálta, hogy a pályázat sikeres […]

Mi társasjáték és mi nem az? (teszt eredmények)

Emlékszel még a nyárra? Volt egy tesztünk, amelyben azt próbáltuk felmérni, a közvélemény szerint mi számít társasjátéknak és mi nem. Most ennek az eredményével jelentkezünk – némi saját véleménnyel megfűszerezve. Köszönjük, hogy a segítségünkre voltatok, és ilyen sokan (284-en) időt szántatok a teszt kitöltésére. Nézzük is, mik voltak a válaszaitok…

Magyar Társasjátékdíj – Az első két év (és a harmadik)

A minap olvashattátok, hogy kihirdetésre került a Magyar Társasjátékdíj harmadik nyertese, valamint a kapcsolódó nyereményjáték eredménye. A nyereményjátékkal mi is igyekeztünk benneteket arra ingerelni, hogy gondolkodjatok el a kapható játékok értékelésén, mérettessenek meg általatok is, s esetleg igyekezzetek a díj definiálta paraméterekkel rendelkező lencsén keresztül megnézni a honi választékot. Nem egyszerű ez utóbbi, s természetesen […]

Interjú a KártyaGyárral

Ha fel szeretném sorolni, hogy manapság mik azok a témák, amelyek a társasjátékos keménymag érdeklődésének középpontjában állnak, a KártyaGyár biztosan benne lenne a felsorolásban. Aktív fordítói és fórumközösség, napi 2-3 hozzászólás, saját készítésű játékok, és számtalan kinyomtatott játék és segédlet magyarítása kíséri a KártyaGyár útját. Ebben az interjúban Csete Viktorral, a KártyaGyár alapítójával beszélgetünk…

Játszik a család – eredményhirdetés

Tegnap véglegesítette álláspontját a Játszik a család 2012 fotópályázat (pályázati kiírás) zsűrije. A résztvevőket tegnap kiértesítettük. Ma szeretnénk a közönségnek is bemutatni azokat a képeket, amelyeket a zsűri díjazásban részesített. A három fős zsűrinek (Hűse Ferenc, Kovács Krisztián, Oberlander Sándor) előzetesen meghatározott kritériumok alapján kellett kiválasztania, miket díjaz. A fő értékelési szempontok ezek voltak: – […]

Interjú Farkas Gáborral a 2011-es Magyar Társasjátékdíjról

Október 11-én átadták a Magyar Társasjátékdíj elismeréseit. A fődíjas játék a Piatnik kiadó Finca nevű társasjátéka lett, jelölt címet szerezetek a Tobago, a Keltis és a Bumeráng társasjátékok. Ez utóbbit egy magyarországon még kevésbé ismert lengyel kiadó, a Granna adta ki. Interjúmban Farkas Gábort, a díj idei zsűrijének egyik tagját, és a Magyar Társasjátékos Egyesület […]

Elkészült a szójegyzék

Örömmel értesítünk, egyesületünk elkészítette a magyar társasjátékos kifejezések szójegyzékét, vagy rövid nevén: a szójegyzéket, mely tartalmazza a társasjátékos világ összes fontosabb kifejezését A-tól Z-ig. A szójegyzék alapja a BoardGameGeek-en található angol nyelvű szójegyzék volt, ám ennek nem tükörfordítását, hanem magyar változatát készítettük el. Vagyis belőle mazsoláztunk, ám kihagyunk-, hozzátettünk-, vagy átfogalmazunk bizonyos részeket, ahol ennek […]